A Magyar labdarúgó-válogatott története

A Magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek, játékosainak, szövetségi kapitányainak története

                    1.

 1._val._merk..jpg

(a harmadik, a negyedik és az ötödik gól szerzőinek sorrendjét és pontos idejét sem az osztrák, sem a magyar forrásokban nem jelölték).

     A válogatást az MLSZ Igazgató Tanácsa végezte. Az esőáztatta, sáros, csúszós talajon a rövid passzokkal összejátszó bécsi csatársor szinte tetszés szerint érte el góljait. Már az első mérkőzés, az első vereség után találtak mentséget: "Hibás volt a csapat összeállítása - írta a Sport-Világ. - Ez azonban nem a szövetség lelkén szárad, annak maguk a játékosok voltak okai. Ordódy Bélát a katonai tötelezettség, Minder Frigyest elfoglaltsága, Lillt pedig indispozíciója tartotta vissza a bécsi úttól. Így tehát a csapat három kiváló erejét volt kénytelen nélkülözni, kiknek szereplése mindenesetre csökkentette volna a bécsi kudarc súlyos voltát."

 

     A magyar labdarúgó-válogatott első hivatalos nemzetek közötti mérkőzése nem keltett különösebb feltűnést Budapesten, nem érezték át jelentőségét sem a játékosok, sem a szurkolók. A korabeli sajtó is csak röviden tudósított a bécsi vendégjátékról. Még a Sport-Világ volt az az orgánum, amely tudósításában valamelyest követte a mérkőzés menetét.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 7
Heti: 56
Havi: 115
Össz.: 18 129

Látogatottság növelés
Oldal: Az első válogatott mérkőzés (1902)
A Magyar labdarúgó-válogatott története - © 2008 - 2024 - magyarlabdarugovalogatott.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »